Singli létem

A singli létem úgy 5. évében már igencsak kétségbe voltam esve. Egyedül voltam és nem láttam kiutat. Az egyik segítőm volt az írás, a humor, és a nyitottság. Ennek az időszaknak az egyik történetét osztom meg veletek:

Társkereső

Elmúltam 31, ráadásul ősz van, sőt november, esős, borongós idő és a skorpió jegye. Kész vagyok, szét vagyok csúszva, magam alatt vagyok, egyszerűen mondva rossz kedvem van.

Még jó hogy a televíziót nézve ideológiát is találtam lelki nyomorúságomhoz – egy asztrológus éppen azt fejtegette, hogy a skorpió hava milyen negatív hatással van a nem skorpió jegyűekre. Elképzeltem, ahogy a mérlegem erős oroszlánnal megtámogatva hadakozik a kis skorpió alattomos fullánkjával és egy óvatlan pillanatban, ledöfi az oroszlánt, az ráesik a serpenyőmre és kész – kibillentem. Isteni! Depresszió, világvége – de meddig? Még szerencse, hogy csillagolvasó úr megnyugtatott, hogy a nyilas – mármint a következő jegy csak csupa jót hoz, és valahogy eltakarítom a serpenyőmre esett döglött oroszlánt. Ok. Tehát kb. egy hónap. Kibírom.

Bár a másnap, ismerősből kiszedett jósnő neve, telefonszáma, és a bejelentkezés hozzá – sajnos már csak december 12-re – nem éppen azt jelzi, hogy valami pozitív irányba mozdult volna az ingán. Elment az eszem, tutira megbuggyantam, agyamra ment a vénlány szindróma. Na jó, régóta kacérkodtam, hogy kipróbálok egy jósnőt, végül is csak buli. De Zalaegerszegig elutazni – ez már komoly. Mi jön még? Hosszú lesz ez a hónap. A vasárnap, romantikus esti filmmel, magamraismerős jelenetekkel, csak fokozza az elmélyülést, bőgés, csődül rám a bajom, s még az is rossz, ami egyébként jó. Ja, hogy ez, hülyeség? Ezt én is tudom, csakhogy ilyenkor nincsenek ész érvek, racionális gondolatok, csak végzetesnek tűnő végtelen szenvedés, szomorúság, magány.

Reggel munka, este angol, másnap munka, este randi Brigivel, - dumcsi a pasikról, vagyis a pasik hiányáról, röhögés, hülyéskedés, csá. Munka, angol, munka, és egyszer csak jön az isteni megvilágosodás, ha társ kell, társkereső!!! De hogyan találjam meg a tuti keresőt – nyomás az Internet. Keresés közben elbizonytalanodom, hiszen még mindig itt hever rajtam a döglött oroszlán. Jönnek a kételyek. Na jó de kik járnak oda? Kérdezem kezdő ötvenes kolleganőmet, aki megnyugtat, hogy próbáljam csak ki, higgyem el, nagyon sok férfi is van hasonló helyzetben, és kellemes diskurzust folytatunk a társadalom elidegenedéséről, a lehetetlen ismerkedni szórakozó helyekről és a férfiak elférfiatlanodásáról.

Itt van egy jónak tűnő iroda. Telefonszám is van. Hívjam? Nem tudom. Sáj vagyok. Zsuzsa, kezdő ötvenes kollegina elkéri a számot és tárcsáz. A vonal él, tehát az iroda működik. Üzenetrögzítő, és közli, hogy délután kettőtől vannak nyitva.

Munka, ebéd, kettő után fél három. Akkor telefonálok, gondolom, próba “cseresznye”.

-Bí, bí, tessék társközvetítő iroda. Mondja egy középkorú női hang.

- ŐŐŐŐ Szakáll Krisztina vagyok és az interneten akadtam rá, és őőő azt szeretném tudni, hogy mi a teendő (én hülye vagyok. Mintha elhagytam volna az agyamat)

- Nos az interneten rossz az ár, de a többi stimm.

- Ok, és akkor be kell jelentkezni? (jézusom, persze hogy be kell, szedd össze magad!!!)

- Igen minden nap háromtól, kivéve péntek, akkor délelőtt.

Agyam pattog, ma csütörtök, közben próbálok határozott hangú talpraesett nő látszatát kelteni.

- Á a péntek nem jó (nem akarok úgy tűnni, mintha életbevágó lenne a jelentkezés ), legyen hétfő (nem sokkal jobb, de mindegy, mire várjak)

- Igen, hány órakor?

- Legyen három.

- Jó, háromkor várjuk.

Katt – hu, megvolt, bejelentkeztem. Könnyebb, mint a nőgyógyászhoz.

Zsuzsa döbbent arccal kérdezi – be is jelentkeztél? Hát én gondolkodtam volna még, de ez a jó, így kell csinálni, biztosan sikerülni fog, érzem.

Én is próbálom bizonygatni magamnak, hogy jó döntés volt, nem lehet várni a sült krapekot az ágyba, tenni kell valamit.

Ezen mottó jegyében telt a találkozás a barátnőkkel.

Mesi: na látod, legalább teszel valamit, igazad van.

Brigi: Keressünk olyan hobbit magunknak, ahol sok pasi van.

-          Főzőtanfolyam? – a férfiak szeretik a hasukat, bár lehet, hogy oda csak nők járnak.

-          Lőjünk! Keressünk lőklubot, oda tuti csomó hapsi jár.

-          Szuper, micsoda ötlet! Lőjünk.

Közben elképzelem Brigit egy hatalmas magnummal a kezében fülvédővel a fején, ahogy bénázik, és férfiak tucatja próbál jó tanácsot adni. Remek- ez kell!!!

- Azért ez elég riasztó, ennyi erővel önvédelemre is járhatnánk, és nyithatnánk egy tanácsadó irodát olyan nőknek, akiken csüngenek a fickók, és mi majd megmondjuk, mit kell tenniük, hogy tuti fix elkerüljék őke.

- Fotózzunk! Nos igen, pár százezerért már lesz is jó cuccunk.

- Tudod, valamelyik csak bejön. Ha meg nem, 50 évesen elmondhatjuk, hogy mesterszakácsok vagyunk, profin lövünk, fotózunk, de pasink nincs.

Kínunkban röhögünk, de tudjuk, megoldás kell!!!

Hétvége.

A húgom, akitől fényképeket próbálok szerválni, erősen érdeklődik: de mire kell?

Nem mondok semmit, csak úgy kell.

Gyanús, én is tudom. Természetesen egyből kitalálja, és én persze tagadom. Hazudok, szép, de már csináltam annyi hülyeséget, nem akarom, hogy már megint röhögjenek rajtam.

Nem faggatnak tovább hála. De Gyuri, a sógor barátja röntgen szemekkel mustrál, és már faggat is. – Frusztrált vagy, nem ilyen szoktál lenni, mi van?  - a rendszertelen nemi élet mi?

Próbálom magyarázni, hogy mi a pálya, és hogy mi történt, meg hogy milyen stratégiát találtunk ki a csajokkal – és én is érzem hogy szánalmas. Gyuri próbál tanácsot adni, és el is mondja frenetikus ötletét, - menjetek golfozni, oda csomó pénzes faszi jár, bár így télen figyeljetek arra, hogy ne fehér labdával játszatok. He, he, he, nagyon vicces.

Vasárnap. Holnap megyek az ügynökségre, de most főzök, a tesómék jönnek ebédre, legalább terelem a gondolataimat.

Hétfő délután, megérkeztem az ügynökségre. Bemegyek, leültetnek, papírokat nyomnak az orrom alá, töltögetem, pörög minden, mintha óriási gyakorlatom lenne benn – milyen vagyok, milyet akarok, ez a lényege a nyomtatványnak, mintha egy rendelést adnék le. Kész, kitöltöttem, jöhet a beszélgetés. Jól eltervezett mondataim nem tudom hova tűntek, de hogy eszembe nem jutnak, az fix. Próbálok laza lenni, bár tudom, nem vagyok. Mosolygok, és pozitívan metakommunikálok, miközben semmi érdekeset nem mondok magamról. Volt egy hosszú kapcsolatom és utána több rövidebb, de már egy ideje semmi, elvégeztem egy egyetemet, szociológus vagyok, én itt, szülök nem itt laknak, vannak tesóim, ennyi. Kérdések jönnek, válaszolgatok. Igen akarok gyereket, nem, nem baj, ha van neki, igen, ő is akarjon gyereket. Milyen legyen? – hát magas, barna (úr isten, tessék, nesze neked intellektus, hol az ész a türelem stb.). Na majd ezután – kedves és szeressen.

Hihetetlen, nem jut eszembe semmi, mintha nem beszéltünk volna ki minden részletet, hogy milyen számunkra az ideális társ. De ez így olyan béna, mintha egy blúzt keresnék az OTTO katalógusban. Legyen 3/4-es ujjú, mert így kora ősszel ez kellemes, piros, mert az megy a hajamhoz, és ne V kivágású, mert az nem megy a mellemhez. Minta ne legyen rajta, legfeljebb csík, nos, ilyen pasit kérek.

Jó, - fizess, és már nézheted is a képeket.

Ja, hány éves legyen?

Juj a méret! Bocsi azt elfelejtettem, 36 vagy 38-asat hordok, attól függ milyen a fazon. Az olasz egy kicsit kisebb, a német meg általában nagyobb.

Megkapom a 30-40-ig korosztály mappáját, és kezdetét veszi, amiről napok óta álmodozom: Szuper testű férfiak, jó képpel, megtelik a noteszom telefonszámokkal, és randizok reggeltől estig, válogatok, keresgélek stb.

Felütöm a könyvet, és a döbbenettől csak arra tudok gondolni, hogy a gyengébbeket rakják előre, és most jön a java. De a második is 150cm-es, fekete bajusszal az orra alatt, kis pocakkal, házipapucsban vigyorog otthon az ágyon. Uram atyám, mi ez, 165 cm, kicsit x lábbal valami üdülőhelyen “bícses” ingben. Lapozok, te jó szagú ég, ennyi szerencsétlennek tűnő – mert nem mondom, hogy az, csak annak tűnő hapsi egy mappában. Mit keresek itt? És ekkor már feltűnően vigyorgok és egy - egy kép láttán hangosan felnyögök. Közben lapozok, na végre egy viszonylag – szín rendben, magasság rendben, iskola rendben. Nézzük milyet keres? 24-26-ig. Puff neki, hosszú hajú- remek az enyémet erős túlzással is csak az igen rövidnél pár centivel hosszabbnak lehet nevezni. Vége. Ennyi volt? Üres a regiszterem. Kivel fogok így randizni? Minek fizettem ennyit? És akkor bejön egy ötvenes nagybajuszú krapek, és kéri a mappát. Én is benne vagyok. Bontott csirkének érzem magam, akit mostantól katalógusból meg lehet rendelni.

Közben visszalapozok az elejére, hátha kihagytam valakit, biztosan kihagytam, ez nem lehet igaz. Ez sem olyan rossz – szín rendben, magasság rendben, iskola nem annyira, de egye fene, de kiderül, ennek sem vagyok az esete. Az ügynökség megnyugtat, azért bele kell vágni, hívjam csak fel ezt a kettőt, nem fognak meglepődni, aki ide jön, tudja, hogy így megy ez, ilyen bontott kakasnak lenni a frigóban, csak úgy kiválaszthatják.

Jesszus, én telefonáljak? Na jó, majd meglátom.

Jöjjön be úgy 2-3 hetente, és nézze meg jött- e új kakas a frigóba.

Viszlát, szia.

Kabát, sál, ajtó, lépcső, kész vagyok.

Hívom Brigit, sikítva röhögök és magyarázom, mi történt.

Nem baj, marad a lövés.

Végül is szociológiai szempontból értékelhető tapasztalatot szereztem, és még akármi is lehet. Ez a szingliség amúgy is egy társadalmi jelenség, ezek a nők egy társadalmi csoport, akiknek egyetlen közös ismertetőjegyük, hogy nincs pasijuk. Probléma tehát van, és megoldásnak is kell lenni.

Kedves ilyen jellegű társadalmi probléma megoldók, tisztelet Kormány, vagy akárki, tessék kérem sietni, mert ha 30 év múlva fedezik fel, találják ki, hogy a szingli társadalmi probléma a XXI. század elején azért volt, mert….., és csak annyit kellett volna tenni, hogy……… Kérem, akkor mi már cseszhetjük.

Két hét múlva újra nézegetek, addig is hátha.